Munkásszálló Budapest
Olcsó szállás Budapesten, munkásszállók, munkásszállások. Ebben a kategóriában a Budapesten és környékén található munkásszállókat, munkásszállásokat gyűjtöttük össze.
Budapest Magyarország fővárosa, egyben legnagyobb és legnépesebb városa, az Európai Unió kilencedik legnépesebb városa. Budapest az ország politikai, kulturális, kereskedelmi, ipari és közlekedési központja. Emellett Pest megye székhelye is, bár közigazgatásilag nem része annak. 2011-ben regisztrált lakónépessége meghaladta az 1,7 (elővárosokkal együtt pedig a 2,5) millió főt. A város lakossága 1989-ben volt a legnagyobb, az akkori lélekszám 2,1 millió fő volt, és az ezt követő szuburbanizáció után is megmaradt az ország legnépesebb városának. Területe mintegy 525 négyzetkilométer, ebben a tekintetben is első az ország települései között.
08-09-2020
1999-ben családi vállalkozásként alapítottuk vendéglőnket, és azóta is így üzemeltetjük. Panziónk a[...]
06-24-2020
A 13. kerület szívében a nyugati pályaudvarhoz közel kínálunk kultúrált kis apartmanokat. Egy apartm[...]
02-13-2024
Budapest IX. kerületében Szálláslehetőséget kínálunk 5-6 főtől cégeknek. Maximális kapacitás 120-150[...]
Kiemelt hirdetések
16 szobában 34 férőhellyel, 2-3 ágyas elhelyezéssel, mérsékelt áron tudunk szálláshelyet biztosítani[...]
Nagysimonyi községben, Celldömölk és Sárvár között - kb. 10-10 km-re a városoktól - helyezkedik el [...]
Az Albrecht ház Balatonalmádi városában található jól frekventált helyen, a Gábor Áron utca 13. ala[...]
Isaszegen szép környezetben 5 vagy 6 fő részére színvonalas (nyáron légkondicionált) munkásoknak ho[...]
Bajót közponjában, főút mellett, könnyen megközelíthető, saját parkolóval rendelkező, 20 fős , minős[...]
A Hév közelében található munkásszállás 2-3 ágyas szobákkal várja munkások, brigádok, üzleti utazók[...]
Nógrád megyében, Rétság térségében elhelyezkedő apartman kiadó, ahol 12 fő elszállásolása biztosítot[...]
A TESCO közelében található munkásszállás 2-3 ágyas szobákkal várja munkások, brigádok, üzleti utaz[...]
Kiadó 2×5 személyes igényesen berendezett vendégházunk Ráckevén munkások brigádok részére .A házak[...]
Minőségi szállás Mezőkövesd Zsóry Gyógyfürdőn munkásoknak is. Helyben kávézó,étterem, pizzéria. Re[...]
A Szeged-Tápé városrészben található 24 szobás panziónk munkásszállásként is működik. Kétágyas, fürd[...]
Dolgozók részére Gyulán a belvárosban 4 szobás apartmanházban 4-5 ágyas szobák kiadók. A szobák kli[...]
Dabas Munkásszálló 2370 Dabas, Beton út 17. Szállásfoglalás: +36 70 417 5888 Dabas külterületén 2[...]
Az Argentum Apartman Győr városában található jól frekventált helyen, a Mészáros Lőrinc utca 13/F. s[...]
A 13. kerület szívében a nyugati pályaudvarhoz közel kínálunk kultúrált kis apartmanokat. Egy apartm[...]
Balaton, Várpalota, Veszprém, Litér közeli munkásszállás várja brigádok, csoportok jelentkezését 6-[...]
Siófoki szállásunk 2018 tavasz óta várja kedves vendégeit. A szálláshely központi helyen található, [...]
MUNKÁLTATÓK, CÉGVEZETŐK, MUNKAVÁLLALÓK részére, szeptembertől májusig ideális szálláshely. Balatona[...]
ELÉRHETŐSÉG: Lépjen velünk kapcsolatba, kedvező árakkal egész évben várjuk megkeresését! Szuppáncs[...]
Cégünk, a NUM Invest Kft. e két városban, Győrben a városközponthoz közel, Mosonmagyaróváron családi[...]
3000Ft/ fő/éj áron veheti igénybe 6 fő az emeleti apartmanunkat minimum 1 hónapra. Csendes ,igén[...]
Dolgozói szállásunk Budaörsön, a Kamaraerdei úton várja vendégeit. Szállásunk 2020 elején került kia[...]
Szállás, Cégeknek ,munkásoknak brigádoknak Hatvanban. Új-Hatvanban a strand mellett,csendes nyugod[...]
Kiadó 6 db télen-nyáron használható nyaraló munkásoknak is az RSD partján, Szigetbecsén. A 3 szobása[...]
Dolgozói szállás Gyulai panzióban Gyulán a városközpontban Kulturált körülmények között kínálunk 2-[...]
Kiskunhalason megnyílt MIsztrál Szállóban , 2-3 ágyas szobákkal várjuk dolgozóit/munkavállalóit! A [...]
Szombathely belvárosához közeli, 110 férőhelyes munkásszálló várja vendégeit összesen 48 felszerelt [...]
Budapesten 6ik és 7ik kerületben, központban, 1 perc séta üzletek, komfortos, jól felszerelt, Wifi,[...]
3000Ft/ fő/éj áron kibérelheti 4 fő kollégájának minimum 1 hónapra az Udvari apartmanunkat. A [...]
Kedvező áron nyújtunk szálláslehetőséget hétfőtől-vasárnapig, 2 -3 ágyas szobákban. Szolgáltatása[...]
Kerepes Szabadság úti ingatlanban 15-25 fő egyidejű elhelyezésére van lehetőség, 2-3-4-5 fős szobák[...]
Székesfehérvártól alig néhány km-re kínálunk tiszta, komfortos, kulturált és olcsó szálláshelyet ven[...]
Pápától 10km-re Döbröntén,5 szobás apartman,munkásoknak,cégeknek kiadó,rövid,vagy akár hosszú távra [...]
Pécs központja szélén teljes felszereltséggel rendelkező tágas modern apartman nevezetességek közelé[...]
A Kerepes Wéber Ede utcai ingatlanban egyidejűleg 32 főt tudunk elhelyezni 2-4-5 fős szobákban valam[...]
Budapest XXI. kerületében Csepelen központban, 2 perc séta a Tesco. Budapest belváros hévvel 15 per[...]
Az M5,M0 autópályák,Soroksári út közelében található munkásszállás 2-3 ágyas szobákkal várja munkás[...]
Balatonszárszón, a Balaton déli partjának közepén, Siófoktól 20 km-re, M7 autópálya lehajtójától 2 k[...]
Siófokon !!! Október végetől-Áprilisig siófoki szállás kiadó munkások részere. Két különálló, külön[...]
Miskolc központjában kínálunk szálláslehetőséget felszerelt apartmanjainkban. Összesen 11 főt tudunk[...]
2017 óta foglalkozunk munkavállalók elszállásolásával gyárak, munkaerő-kölcsönző cégek részére. Igén[...]
Budapesten a 6.és a 7.kerületben 2-3 ágyas szobák saját fürdőszobával,konyharésszel teljes felszerel[...]
1999-ben családi vállalkozásként alapítottuk vendéglőnket, és azóta is így üzemeltetjük. Panziónk a[...]
Debrecen belvárosában lévő 50 szobás munkásszálló 140 főig egyben vagy szobánként, minimum 3 főtől k[...]
Főszezonon kívül (szeptembertől-júniusig) szálláshelyünk szeretettel fogad munkás brigádokat, cégeke[...]
Szigetszentmiklóson központban, 1 perc séta üzletek, 5 perc séta hév. Parkolási lehetőséggel, komfor[...]
A képek 5 apartman belső tereit mutatják. Az udvarról mindegyik külön bejárattal közelíthető meg. [...]
Üllőn az M4-es lehajtótól 200 m-re szállás kiadó. Hosszútávra 6 fő részére, apartmanban két ágyas sz[...]