Munkásszálló Budapest
Olcsó szállás Budapesten, munkásszállók, munkásszállások. Ebben a kategóriában a Budapesten és környékén található munkásszállókat, munkásszállásokat gyűjtöttük össze.
Budapest Magyarország fővárosa, egyben legnagyobb és legnépesebb városa, az Európai Unió kilencedik legnépesebb városa. Budapest az ország politikai, kulturális, kereskedelmi, ipari és közlekedési központja. Emellett Pest megye székhelye is, bár közigazgatásilag nem része annak. 2011-ben regisztrált lakónépessége meghaladta az 1,7 (elővárosokkal együtt pedig a 2,5) millió főt. A város lakossága 1989-ben volt a legnagyobb, az akkori lélekszám 2,1 millió fő volt, és az ezt követő szuburbanizáció után is megmaradt az ország legnépesebb városának. Területe mintegy 525 négyzetkilométer, ebben a tekintetben is első az ország települései között.
11-21-2022
Budapesten 6ik és 7ik kerületben, központban, 1 perc séta üzletek, komfortos, jól felszerelt, Wifi,[...]
06-27-2022
Szigetszentmiklóson központban, 1 perc séta üzletek, 5 perc séta hév. Parkolási lehetőséggel, komfor[...]
02-16-2022
Kedvező áron nyújtunk szálláslehetőséget hétfőtől-vasárnapig, 2 -3 ágyas szobákban. Szolgáltatása[...]
02-03-2022
A TESCO közelében található munkásszállás 2-3 ágyas szobákkal várja munkások, brigádok, üzleti utaz[...]
02-03-2022
A Hév közelében található munkásszállás 2-3 ágyas szobákkal várja munkások, brigádok, üzleti utazók[...]
08-07-2021
Budapesten a 6.és a 7.kerületben 2-3 ágyas szobák saját fürdőszobával,konyharésszel teljes felszerel[...]
02-05-2021
Isaszegen szép környezetben 5 vagy 6 fő részére színvonalas (nyáron légkondicionált) munkásoknak ho[...]
10-13-2020
50 fő részére Budapest XXI. kerületében Csepelen, központban szállás kiadó. 2 perc séta a Tesco. [...]
09-04-2020
Dolgozói szállásunk Budaörsön, a Kamaraerdei úton várja vendégeit. Szállásunk 2020 elején került kia[...]
08-09-2020
1999-ben családi vállalkozásként alapítottuk vendéglőnket, és azóta is így üzemeltetjük. Panziónk a[...]
02-13-2024
Budapest IX. kerületében Szálláslehetőséget kínálunk 5-6 főtől cégeknek. Maximális kapacitás 120-150[...]
06-25-2020
A 13. kerület szívében a nyugati pályaudvarhoz közel kínálunk kultúrált kis apartmanokat. Egy apartm[...]
Kiemelt hirdetések
Balaton, Várpalota, Veszprém, Litér közeli munkásszállás várja brigádok, csoportok jelentkezését 6-[...]
Balatonföldvár csendes utcájában, 500 m-re a vízpartól, 300 m-re a vasúttól kiadó egy három szintes [...]
A TESCO közelében található munkásszállás 2-3 ágyas szobákkal várja munkások, brigádok, üzleti utaz[...]
A 13. kerület szívében a nyugati pályaudvarhoz közel kínálunk kultúrált kis apartmanokat. Egy apartm[...]
1999-ben családi vállalkozásként alapítottuk vendéglőnket, és azóta is így üzemeltetjük. Panziónk a[...]
Dolgozók részére Gyulán a belvárosban 4 szobás apartmanházban 4-5 ágyas szobák kiadók. A szobák kli[...]
MUNKÁSSZÁLLÁS kiadó hosszú távra, vagy rövid távra (min. 1 hónap) 3-6-12-24 fő részére! Győr Gyár[...]
Miskolc központjában kínálunk szálláslehetőséget felszerelt apartmanjainkban. Összesen 11 főt tudunk[...]
Nagysimonyi községben, Celldömölk és Sárvár között - kb. 10-10 km-re a városoktól - helyezkedik el [...]
Kedves szálláskeresők! Debrecenben kétszintes, mindennel felszerelt házban, 1-2-3- szobák kiadók.18[...]
Székesfehérvártól alig néhány km-re kínálunk tiszta, komfortos, kulturált és olcsó szálláshelyet ven[...]
Zsámbék és Páty között, Tök – Újmajorban kiadó egy 35 fő elhelyezésére alkalmas, önálló munkásszálló[...]
Kedvező árú szállást biztosítunk Mátészalkán a városközpontban cégek számára rövid és hosszú távra. [...]
MUNKÁLTATÓK, CÉGVEZETŐK, MUNKAVÁLLALÓK részére, szeptembertől májusig ideális szálláshely. Balatona[...]
Budapesten 6ik és 7ik kerületben, központban, 1 perc séta üzletek, komfortos, jól felszerelt, Wifi,[...]
A Dénes Apartmanház Kft. egy családi vállalkozás Tiszaújvárosban. Fő tevékenységünk Tiszaújváros és [...]
50 fő részére Budapest XXI. kerületében Csepelen, központban szállás kiadó. 2 perc séta a Tesco. [...]
Tisztelt Érdeklődő, Miskolc - Pereces kertvárosi részén kínálom kiadásra csendes környéken a képe[...]
Siófoki szállásunk 2018 tavasz óta várja kedves vendégeit. A szálláshely központi helyen található, [...]
Budapesten a 6.és a 7.kerületben 2-3 ágyas szobák saját fürdőszobával,konyharésszel teljes felszerel[...]
Isaszegen szép környezetben 5 vagy 6 fő részére színvonalas (nyáron légkondicionált) munkásoknak ho[...]
Kedvező árú szállást biztosítunk Nyírbátorban, a városban, illetve a környéken dolgozó cégek számára[...]
Dolgozói szállásunk Budaörsön, a Kamaraerdei úton várja vendégeit. Szállásunk 2020 elején került kia[...]
Pécs központja szélén teljes felszereltséggel rendelkező tágas modern apartman nevezetességek közelé[...]
Debrecenben kiadó egy telken lévő két kertes házban összesen 35 fő részére (18fő + 17fő) munkásszáll[...]
BÉRELHETŐ Garzonok 1 - 33 hétre a szobaegységekben: konyha, fürdőszoba, 1 - 3 ágy található Gar[...]
2017 óta foglalkozunk munkavállalók elszállásolásával gyárak, munkaerő-kölcsönző cégek részére. Igén[...]
A képek 5 apartman belső tereit mutatják. Az udvarról mindegyik külön bejárattal közelíthető meg. [...]
SZÁLLÁS BRIGÁDOKNAK Az apartmanok saját fürdőszobával, saját konyhával és 2-3 ágyas szobával rend[...]
Debrecen belvárosában lévő 50 szobás munkásszálló 140 főig egyben vagy szobánként, minimum 3 főtől k[...]
Minőségi szállás Mezőkövesd Zsóry Gyógyfürdőn munkásoknak is. Helyben kávézó,étterem, pizzéria. Re[...]
Szállás, Cégeknek ,munkásoknak brigádoknak Hatvanban. Új-Hatvanban a strand mellett,csendes nyugod[...]
Szigetszentmiklóson központban, 1 perc séta üzletek, 5 perc séta hév. Parkolási lehetőséggel, komfor[...]
Kedvező áron nyújtunk szálláslehetőséget hétfőtől-vasárnapig, 2 -3 ágyas szobákban. Szolgáltatása[...]
A Hév közelében található munkásszállás 2-3 ágyas szobákkal várja munkások, brigádok, üzleti utazók[...]
Szeptembertől-Áprilisig siófoki szállás kiadó munkások részére.
Dolgozói szállás Gyulai panzióban Gyulán a városközpontban Kulturált körülmények között kínálunk 2-[...]